7
szep

BIZTOS, HOGY KOMMUNIKÁLNAK EGYMÁSSAL A NÖVÉNYEK!

BIOLÓGIAI INFORMÁCIÓS SZUPERSZTRÁDA KÖTI ÖSSZE A NÖVÉNYEK ORSZÁGÁT

Elrejtőzve a föld alatt, a növények gyökereinek kuszaságában megdöbbentő kommunikációs csatornára bukkantak a kanadai Columbia Egyetem kutatói. Egy olyan biológiai szupersztrádát térképeztek fel, mely ugyanúgy körbeszövi a bolygó növényfajait, mint az emberiséget az internet. Ez az organikus háló lehetővé teszi nem csak a növény egyedek közötti kommunikációt, de a tápanyag átruházást, sőt az egymásnak való károkozást is.

 A hálózat lényegében mycelium gombaszálakból áll, melyek egy-egy partner növényhez tartoznak és körbeszövik annak gyökérzónáját. Természetesen ezek a zónák átfedik egymást, így lényegében nincs olyan növényegyed, mely ne lenne rész e rendszernek szerte a világon. A társulást a növény és a gomba között mycorrhizának hívják és érdekessége, hogy előnyös mindkét fél számára, mert amíg a növény szénhidrátot juttat a gombának, addig a gomba cserébe vizet gyűjt és olyan tápanyagokat ad a növénynek, mint a foszfor és a nitrogén. 

A Columbia Egyetem kutatása közben felismerték azt is, hogy ezek a gomba hálózatok felületet biztosítanak a segítségnyújtáshoz a növény egyedek között. Például az egyik kísérletben a duglászfenyő képes volt szenet küldeni azoknak a kisebb termetű fajtársaknak a környezetében, melyek nem jutottak elég fényhez kis termetükből fakadóan. A kutatók jelenleg azt kutatják, hogy enélkül a folyamat nélkül szerte a világban a fiatal magoncok valószínűleg nem lennének képesek kifejlődni és felnőtt fává válni.


Egy másik kutatás folytán, Ren Sen Zeng és csapata, a Dél Kínai Agrár Egyetem munkatársai arra jöttek rá kísérleteik közben, hogy a mycorrhiza-kapcsolatos növények képesek egymást figyelmeztetni a veszélyről is. Kísérletükben paradicsompalántákat figyeltek meg, ahol az egyik csoportot megfertőzték egy korai rothadást elősegítő fertőzéssel. 65 óra elteltével azok a csoportok, amelyeknél létrejött korábban a gombafonalas összekapcsolódás, a fertőzés lassabban és kevésbé erőteljesen terjedt tovább, ellentétben annál a csoportnál, ahol nem volt meg az organikus háló. A növények tovább kommunikálták a veszélyt és így fel tudták készíteni társaikat arra.


Ugyanerre a következtetésre jutottak az Aberdeen Egyetemen dolgozói, akik levéltetveket tettek két elkülönített babpalánta csoport első növényeire és kimérték a mycorrhizás társulásos csoport szomszédos növényein a levéltetvek elleni kémiai védekezés anyagait, míg a gombahálózattól mentes egyedek nem reagáltak a közelgő veszélyre.


Minél többet tudunk erről a jelenségről, annál inkább megértjük bolygónk növényi életének jelenségeit. Talán egy nap képesek leszünk békésen feltérképezni ezeket a komplex gombás hálózatokat, hogy végre helyesen értékelhessük őket teljes egészükben.

forrás: http://upliftconnect.com/plants-communicate-using-fungi/

Greenoffice Greenoffice Greenoffice